2015. február 23., hétfő

Kávé, tea, rum, bumm...rumdélután a kisöregekkel

Már elsőre is tetszett Trinidad, csak akkor az idő rövidsége miatt kimaradt a canchanchara koktél, az esti tánc, a Playa Ancon...
Megérkeztünk a megadott címre, a házi bácsi egy szép házon keresztül bevezetett a hátsó, kevésbé jól mutató szobába. Kölcsönös bemutatkozás után sajnos az én nevemet jegyezte meg, talán mert a kutyájukat is hasonlóan hívták...ami sokszor zavaró is volt, mikor kiabált...SZUUUUSZA...Sosem tudtam, nekem szólt, vagy a kis vakarcsnak.  Mivel az én nevem jegyezte meg, így mindig hozzám beszélt...ő mondta a magáét spanyolul, lelkesen és hangosan, próbálkoztam vele angolul, de magyarul is mondhattam,  valahogy még is mindent megértettünk. Ebből is látszik, hogy a spanyol és a magyar rokon nyelv :D. Fenébe a finnugor nyelvcsaláddal! :) Ami nagyon jó volt a házban...a mosókonyha...ne nevess, már ráfért az outfittünkre egy alapos mosás, napon szárítás. Mint a kis mosómedvék mostuk a ruhát, kézzel, aztán vittük nem a padlásra, hanem a kötélre. No meg a fedett terasz, ahol a házi néni isteni kaját csinált nekünk, nyami, azok a rákok. Megint jóllaktunk. :) De nézzük mi van házon kívül:
Régebben írtam,(ismétlés a tudás anyja) hogy ez a városka olyan, mint a magyaroknak Szentendre. :) Bájos, macskaköves utcák, pasztellszínű házak...az UNESCO a Világörökség részévé is nyilvánította. Aki egyszer járt itt....persze vissza akar jönni...az az összes képen felismeri a jellegzetes házakat. A trinidadi házaknak nincs tornácuk, gyakorlatilag a bejárat a nappali. A homlokzaton egy nagy ajtó, melybe vágtak egy kis ajtót, az ablakok kevéssel a járószint felett vannak.
Olvastuk az útikönyvben, hogy az Iglesia y Convento de San Francisco (imádom ezeket a hangzatos neveket) templom harangtornyából, amely a város szimbóluma, szép kilátás nyílik. Nosza, mit nekünk nyitva tartás...elő a szép mosolyokkal, némi apróval...és már látjuk is, hogy igazat mondott az útikönyv.
Beszéljünk a Chanchánchara koktélról, amit mi csak kancsal arankának hívtunk. Ha sokat iszol belőle, Te is kancsal leszel tőle. Ez rumból, mézből, lime-ból, és vízből áll. Na és akkor mi van! De a méz, ami benne van, szigorúan itt begyűjtött akárminek a nedűje, kicsit kesernyés, kicsit barna, ettől a szín és íz jellegzetessége, és máshol nincs is az itallapon, legalább is mi máshol nem tudtunk ilyet inni.
Jó hangulatunkra rátettünk még egy kancsal arankával, így az egyébként is folyton az arcunkon lévő vigyor szélesebbre húzódott, főleg ahogy meghallottuk a zenét. Mentünk is fel a lépcsőn az ottani casa de la musica felé. És mert nem tudtuk hol a bejárat, a hozzánk legközelebbi ajtón beléptünk...egyenesen a színpadra! :) A színpadon egy komplett zenekar konferanciéval, a kerthelyiség tele öregekkel. Picit meglepődött mindenki, hogy ki ez a három nőszemély, de nekünk és a speakernek köszönhetően, egy gyors bemutatkozás után egy pukedlivel kísért meghajlással lementünk a színpadról...és innentől csak úgy jöttek a lovagok felkérni bennünket. Igazi lovagok voltak, a múlt vagy azelőtti századból, ugyan is ez egy "öregek" délutánja volt. Nálunk berakják az idős embereket idősek otthonába, itt táncolni mennek, zenekarral, rummal kísérve a tea, akarom mondani rumdélutánt! Jöttek fényképezkedni, táncolni. És ropják, nem is akár hogyan. IMÁDTUK ŐKET! Az egész ottlétünket feldobták, még az esti bulinkra is rányomták a bélyeget. Este ugyan itt, de a kinti lépcsőkön volt a hepaj, zenekar, tánc, kaja, pia, tombola (az nem volt). És itt is, a macskaköves lépcsőfokokon úgy vezették a sont, és a cha cha-t, hogy szívesebben táncoltunk velük, idős generációval, mint a fiatalokkal, akik a turistát látták bennünk. Ők meg a NŐT! És ezért is IMÁDTUK őket.
Másnap meglátogattuk a híres Playa Ancon-t. A "belvárosból" visz a kisbusz le a  híres karib-tengeri partszakaszra, (ott egy utazási irodában kell rá jegyet venni, kb óránként jár). Trinidadban nincs túl sok szálloda a parton, sőt, igazán semmi sincs a parton, csak a végtelen nyugalom és a gyönyörű part. Jobb, ha feltankolsz kajával és innivalóval.Bár az egyik szálloda kerti bárját lehetett használni, de nem sok minden volt benne, így koktéloztunk, gyönyörű hibiszkusszal a hajunkban fotózkodtunk.
Este fájó szívvel továbbálltunk, utunk következő állomása SANTIAGO DE CUBAAA! :)
Vettünk is jegyet az éjszakai buszra, de ezt benéztük. Nem elég körültekintően. Ugyan is én azt hittem, hogy az a busz, ami Havannából jön és éjszaka megáll Trinidadban, az a gyorsított járat. De nem, az összes Havannából érkező busz megáll itt, és mivel a többi csigamód közlekedik, azok is éjjel érnek ide. Már az gyanús volt, hogy egy kicsit lepukkantabb buszra szállunk, és aztán az, hogy minden fánál, bokornál,városnál, keresztnél, falunál megáll. DURVA 12 órás út előtt álltunk...ezt senkinek sem ajánlom...hogy aztán a forradalom bölcsőjébe, a son hazájába, a régi fővárosba eljussunk! :)

http://www.viazul.com/



2015. január 23., péntek

Szegény gazdagok, gazdag szegények, avagy egyszer hopp, máskor kopp

Vidéki kalandjaink során megtapasztaltuk, hogy az időjárás át tudja írni a programot, hogy a szomjúság kreatívvá tesz, hogy ha nincs ott a taxi ahol hagytuk, az nem azt jelenti, hogy meglépett az összes cuccunkkal, csak éhes volt, mint mi is...

Cienfuegos egy bájos kisváros, rendezett, biztos jó tánci helyek is vannak, de hogy mi itt csak fagyiztunk és aludtunk, az is biztos.
Leszállva a buszról éhesen, szomjasan, a már ismerős szituáció fogadott bennünket. "Engem válassz" minden honnan  ez hallatszott. S bár volt címünk, mi még is elfogadtuk a két fiatalember segítségét, akik vittek is az általuk legjobbnak ítélt casa particulárba. Megjegyzem tényleg jó volt, egy komplett lakás. 2 háló,(na jó, ebből az egyik inkább egy átalakított kamra :) ) nappali, konyha, fürdő, terasz. Vizünk, kajánk megint nincs, de ez már kezd megszokottá válni nálunk. Úgy hogy gondoltunk egy merészet, volt konyhánk...hát elkezdtünk vizet forralni, és lehűteni.(spórolásból jeles.) Amíg ezt megismételtük egy párszor, addig szórakoztattam a többieket a tv-ben látott szappanopera szinkronizálásával. (Nem tudok spanyolul :D )Egy gyenge eső után kimentünk sétálni a városba, hogy majd jól megkajálunk valahol. Láttunk is a városban egy helyet, ahol meglehetősen sokan voltak, a helyiek sorban álltak valamiért, bekukucskálva mindenki "rizst" evett. Mi nem akartunk, de aztán, hogy sehol nem találtunk kajáldát, ráfanyalodtunk a "rizsre". Ami csak annak látszott. De ez egy Copelia volt (helyi híres fagylaltozó). Aznap hatalmas választékkal: volt narancs fagyi, meg narancs fagyi, esetleg ehettél narancs fagyit...mindezt szigorúan aranyszegélyű vagy kisvirágos tányérból (ha 5 vagy 7 gombócot kértél, akkor leveses tányérból), szigorúan alumínium kanállal.:) Az élmény mindent megért. 1, 3, 5, 7 gombócos "menüt"  kérhettél...és tele volt a hely. A narancsfagyi nem tartozik a kedvenceim közé, de megismételném az élmény kedvéért. :)
Esti sétánkat követően gondoltuk pihizünk egy kicsit a tánc előtt, de az időjárás mindent megoldott helyettünk. Az eső újfent keresztülhúzta a számításainkat, de ezért most kivételesen mindannyian hálásak voltunk, mert így legalább ezen az úton 1x végre aludtunk 8 órát, éjszaka, ágyban, hogy másnap kipihenve kezdjük meg a bakancslistán szereplő élmény beteljesítését...fürdés egy vízesésben!

Másnap reggel a háziak segítségével talált taxisunk megállt a ház előtt, hogy elvigyen bennünket az El Nicho vízeséshez, majd onnan Trinidadba.
Nem részletezem a pakolást, elég ha annyit mondok, hogy 3 nagy bőrönd, 3 kis bőrönd, 3 nő, némi kézitáskák...
Gyorsan végigjártuk Cienfuegost, ami kimaradt az előző útból és a tegnap esti sétából. Így megcsodálhattuk a Palacio de Vallet, amelyben régen Batista kaszinót rendezett be, ma étteremként működött. Megálltunk megnézni a temetőt, amely ma nemzeti műemlék, benne a híres Csipkerózsika névre keresztelt híres síremlékkel.

Irány a vízesés: nincs busz, meg szervezett program. Ezt saját magadnak kell megoldanod. a Sierra del Escrambay hegység szívében található ez a természetvédelmi terület, amely gazdag hegyvidéki növény és állatvilágával fontos ökológiai értéket képvisel. Úgy hogy ne ijedj meg, ha látsz vízi siklót (kígyót), nem bántanak...állítólag. 
Gyönyörű vidék, jó sok lépcső megmászása után...tadadadammm...fürdünk a hideg vízesésben. Olyan, mint a giccses filmekben. Egy természetes medence, mögötted fülsiketítő zajként zúdul alá a hideg víz.
Igazi bélpoklosként érkeztünk le a parkolóba, ahol a taxisunkat hagytuk...de csak hűlt helyét találtuk. Gondoltunk kiment a fizetett részből, de kint sem találtuk. Kezdtünk idegesek lenni, mivel az összes bőröndünk, cuccunk, értékünk...mindenünk az autóban volt. Mi meg azt sem tudtuk, hogy ki volt. Szerencsére volt arról fotóm, ahogy pakolja be a csomagokat, rendszámmal beazonosíthatóan, kissé megnyugodtunk, akkor ehetünk :D De mit? Pénz sincs nálunk, a világ végén vagyunk kettővel, úgy hogy bolt és étterem sincs a közelben...és egyáltalán? Mi az a platós autó, ahová a helyiek mennek, és kajával jönnek vissza? Hm de jóképű csirkecombok azok! És csak járulnak a nagy autó elé az emberek, és kajával jönnek vissza...pénzt nem látunk forogni, csak a helyieket! Nem volt valami bizalomgerjesztő, mivel nagy alumínium edényekből szedték ki az ételt, papírzsákból valamit. Tisztára, mint valami háborús övezetben egy  katonai járműről...Mi veszteni valónk lehet? Mi éhesek vagyunk, náluk meg van kaja (na jó, némi helyi pénz nálunk is volt). Kérdeztük, hogy vehetünk e mi is kaját...válaszként kaptunk 1-1 tányéron babos rizst, egy teljes sült csirkecombot, 2-3 db habcsókot és egy alumínium "csajkába" ananászszörpöt. (még a szörptől sem lettünk betegek, pedig biztos nem palackozott vízből volt) Fizetnénk...de mondják, hogy nem kell...de mi akarunk...de nincs ára a kajának...nem értjük...ők meg minket...hiszen mi a szegények konyhájáról eszünk. :) Tulajdonképp az életünket mentették meg...odaadtuk a maradék helyi pénzünket, nagy nehezen elvették, de nem értették miért akarunk mi pénzt adni az ingyen kajáért...hát így esett meg, hogy mi bizony a kubai szegények konyhájáról ettünk, de milyen finomat. Mire elköltöttük az ebédünket, addig befutott a taxisunk is, aki szintén csak ebédelni ment el a faluba, és nem meglépett... kicsit paranoiásak vagyunk. :)
Utunk Trinidad felé vitt bennünket...

2014. augusztus 17., vasárnap

Vidéki kalandozások


 
egyszerűen szép

Arra már rájöttem, hogy Kubában nincs olyan látnivaló, amit ha nem látok, akkor valami óriási dolgot hagyok ki az életemből Valahogy az összhatás az, ami elvarázsol, rabul ejt és visszahív! Talán az apró, de annál  meghatározóbb részletek, amik szép lassan feltárulnak a szemem előtt.


a taxink :)
Vegyük például a vinalesi 2.napi kalandot. Odaállít a kubai taxisunk egy Kubát oly meghatározó járművel a ház elé, egy benzinfaló szörnyeteggel, amiben megfelelő hangerővel,  megfelelő minőségben szól a kubai zene, és hogy ezt a környezeted tudtára is adjad, lehúzhatod az ablakot egy...elektomos ablakemelővel! A fa fogantyúban egy műanyag szörnyeteg éktelenkedik. Persze lehet, hogy csak a légkondi hiányát hivatott kényelmessé tenni! 
 
leleményesség, kényelem, dizájn! :)

Egész nap ez a taxis vitt bennünket a turistás helyekre...mogoték és bogoták világába. Egyik barlang olyan, mint a másik. El is mentünk a NAGY turista csalogató helyre, a festett falhoz.
 
adtunk festékre valót


 Na, ide kár volt befizetni, mert azt láttuk bentről, mint amit kintről is. Elég lett volna távolról is megnézni, és a belépőre szánt költséget mondjuk kajára költeni. De hát költsék festékre ezt a pénzt, Te pedig, Kedves olvasó, vegyél ebből a pénzből, ha itt jársz valami fincsi gyümölcsöt, szivart, rumot! :)

 
jaj szegény bácsi, hol a keze?
Látta is az ember a csalódottságot az arcunkon, így gyorsan változtatott a stratégián. Kivitt bennünket a tengerpartra. Cayo Jutias érintetlen és inkább a kubaiak semmint a turisták által látogatott sziget. 

 
nyami...languszta, guszta, mi? :)

A sziget a béke és a fehér homok oázisa. Egy gáton keresztül érhetjük el ezt a szigetet. És tényleg...béke, nyugalom, faszénen sülő languszta, koktél a parton...
 
nincs turista :)

Este a migrén ellenére is meglátogatjuk a helyi Casa de la musicát. Nehezen indult a buli, de annál fergetegesebbre sikeredett, hajnali hazatérés után nem esett jól korán fölkelni, és visszaindulni Havannába. Hogy aztán majd onnan induljun Cienfuegos, Trinidad, Santiagó útvonalon tovább!

hordalékfa 
barlang 1.

kilátás 1.

kilátás 2.

kilátás 3.

vinalesi napfelkelte a főtéren :)

forgalmi dugó :)

2013. november 29., péntek

Shakira, Shakira!

borus...de megúsztuk


Megérkeztünk Hozeluíz, a vidék ura elé. Ő egy olyan tipikus paraszt, már a szó jó értelmében véve, nem pejorative. Kalap, kockás ing, farmer, csizma...ahogy illik, ellenben mi, kis sortok, szandik, topok, sárga cipő, mondjuk rajtam legalább hosszú farmer volt! :) Végignézett rajtunk, "bajsza" alatt eldörmögött valamit, szigorúan spanyolul, de még ha tudtunk volna is ezen a nyelven, tuti, hogy valami frankó tájszólással, és olyat mondott, hogy azt egy nyelviskola sem tanítja. De elképzelem: ezek meg honnan jöttek? Jönnek itt a csillivilli rucijukban, szerintem lovat sem láttak még, na este nem akarnak ezek semmit, csak egy ágyat! :)
Hozéluíz :)
 
Nem mondott az semmit innentől kezdve jó sokáig. Feltuszakolt minket a lóra, megcsapdosta valamelyiket és elindultunk. Mondjuk akkor már feltűnt, hogy egy "picit "sáros e vidék...
a kis hombre
 
Az a szólás, hogy 4 lába van a lónak, még is megbotlik...na, hát ez igaz. Az életünkért kapaszkodtunk a kantárba és a nyeregbe, mert hogy először is át kellett kelnünk egy vízmosáson, melynek igen meredek fala volt, aztán sokszor szügyig gázoltak a lovak a sárban, nem tudván, hogy hol van a saras-pocsolya alja, így imbolyogtunk, sikoltozva, hátunk mögött meg a vidéki hombre szivarozva.
csendélet
 
A táj valami mesés volt, gyönyörű süvegszerű hegycsúcsokkal, pálmafákkal, kisdisznókkal, meg most már nagydisznókkal is, mert hogy a sárban dagonyázó lovak nem nézték a mi európai ruháinkat, az én gyönyörű, sárga adidas edzőcipőmet, frankón beterítettek minket a vörös agyaggal...
lehet, hogy az egyik Shakira? :)
 
Látva, hogy ezt az utat valaki gyalog tette meg, elgondolkodtunk, hogy ér e annyit a biztos talaj gyalogszerrel, de térdig gázolva a sárban, mint a mi kalandunk lóháton, félelemmel teli sikolyokkal? Kb. egy óra halálfélelem után kissé megnyugodva konstatáltuk, hogy lóháton azért még is jobb a kilátás! :)
sárga...volt
 
Egyedülálló táj fogadja a  Vinales völgybe ellátogató túristákat. A legenda szerint évszázadokkal ezelőtt, a parthoz közeledő spanyol tengerész azt hitte a különös alakú mogoték sziluettjéről, amelyet a sűrű ködben megpillantott, hogy templomi orgonákat lát. Innen kapta a nevét a vidék hegyvonulata is: Sierra de los Organos, azaz Orgonák hegye. Szerintem csak részeg volt a tengerész, biztos citromos rumot ivott a skorbut ellen.:)
kisdisznó a "szobából" nézve
 
Mi próbáltunk kommunikálni Hoseluissal, akit ez egyáltalán nem érdekelt. Ellenben többször rám szólt, hogy Shakira, Shakira! :) Folyamatosan mondtam, hogy Te tiszta hülye vagy, nem Shakira a nevem, sőt, sajnos még csak hasonlóság sincs közöttünk, de ő csak mondta, Shakira, Shakira...néha rácsapott a lovamra...na, ő volt Shakira! :)
a kész mű...kubaicum :)
 
Első megállónk egy pici tanyán volt, ahol a helyi tanyatulajdonos földművelésből, és belőlünk megélő hombre sodort nekünk egy szivart, elmondta, hogy családi hagyomány náluk a szivarkészítés. Elmesélte, hogy a szivarleveleket mindenféle földi jóban áztatják...rumban, kókusztejben, ananászlében, a többit meg már tudni sem akartam, összesodorta, bekente a szivar végét mézzel, és ezt az egyéb szivarokhoz is javasolta, hogy sokkal kellemesebb ízt ad a méz, és tényleg...lazán elpöfékeltünk egy szivart a tornácon, az elmaradhatatlan hintaszékekben ülve, csodálva a tájat, a disznókat a ház közvetlen közelében. Macskával az ölemben, szivarral a számban már csak röhögni tudtam, hogy a ház körüli disznók sokkal tisztábbak voltak, mint mi, akik lóháton gázoltunk át árkon, bokron, vízmosáson.
így készül
 
Következő megállónknál szembesültünk azzal, hogy a cseppkőbarlangba gyalog fogunk menni...nekünk már tők mindegy. Egy csúszós vaspallón átkeltünk a barlang bejáratához, na, má ez sem volt egyszerű, bent a sötétben tapogatódzva elértünk egy tóhoz. És mivel mi tökös csajok vagyunk, meg mocskosak, így ruhástól belementünk a tóba, mosolyt csalva kísérőink arcára, nekünk meg feledhetetlen élményt szerezve. Mert ki az, aki ruhástól belemegy egy olyan vízbe, amiről azt sem tudja, hogy milyen mély, ki lakik benne? Hát mi, a három grácia. Mondjuk abba igazán nem gondoltunk bele, hogy a vizes ruhában (nekem hosszú farmerben) majd vissza kell ülni a lóra, ugyan olyan mocskosak leszünk, mint voltunk, ráadásul még a rajtunk száradó ruha, a magas páratartartalom sem járult hozzá a jó konfortélményhez.
Hoseluisnak is sikerült egy apró mosolyt csalni a szája szegletébe, amikor odaálltam a ló elé, és elkezdtem szólongatni a lovamat: Shakira, Shakira! Buzi ló, nem reagált az semmit, mire HL megkocogtatta a vállam, rámutatott egy távolabb legelésző lóra...az Shakira! 2 órát ültem a girhes dög hátán és nem ismertem föl! Ezek után kész csoda, hogy nem dobott le a hátáról. :)
Újabb 2 óra sárban dagonya után megérkeztünk...és tényleg nem vágytunk másra, csak egy jó meleg zuhanyra, tiszta ruhára, valami finom ételre és egy ágyra...Mindent megkaptunk! :)
dobjuk le a pallóla le? :)
 
Slagot lent a ház előtt, alig folyó melegvizet, új ruhát a bőröndből, és valami fenséges vacsorát a házinénitől! :)


habzsi dőzsi...házinéni módra! :)


2013. november 10., vasárnap

She's the boss! :)

 

A HOTEL, AHOL MOST A BUSZJEGYET VETTÜK
Ráfutottunk...most nem a Hotel Park Centralban kellett megvenni a jegyet Vinalesbe, hanem az utca másik oldalán lévő hotelben. Fene sem érti ezt.
Végigjátszottuk a szokásos mizériát a buszjeggyel. Telefonálgatás ide oda, kisfüzet, nagyfüzet, kifizet, ki fizet? Meg van a jegy, vagy  még nincs, mert persze időben ott kell lenni a buszmegállóban, ott a pecsétek és sorbanállások mekkájában, ott érvényesíteni a jegyünket...kisfüzet, nagyfüzet, "excel" táblázat (kinyomtatott lapon rublikák, amibe megpróbálják beírni a nevünket, kisebb nagyobb sikerrel...inkább kisebb!)

vidéki megálló...tó, pálmafák, hegyek...
 
Utazunk vidékre, felkészületlenül, csak egy kisbőrönddel, a nagyokat a szálláson hagytuk :) Étlen-szomjan nekiindulni egy ilyen buszútnak...fele sem tréfa. De hát nekünk nincs reggelink a szálláson, ej majd veszünk valamit útközben! :) Ahhh...csak hogy nem a túristaparadicsomba, Varaderora megyünk ám, de nem ám...
...hiába Havanna a főváros, hiába lakunk mi a központban, taxit találni reggel nem is olyan egyszerű! Alkudozás, bepakolás, kipakolás...aztán sok órás buszos utazás Pinal de Rio tartomány felé. És még csak nem is a divatos búvárközpontig, hanem "csak" Vinalesig. Ez olyan borosan hangzik, és van is köze a névválasztásnak ehhez, hiszen egy szőlőültetvényről kapta a nevét, és hogy hű maradjon valamelyest ehhez, a kisváros megélhetését mindig is a mezőgazdaság adta/adja, no és mostanság már a turizmus is hozzáad ehhez jócskán...

virágözön
 
De még csak a  buszon ülünk, és már meglehetősen éhesek vagyunk, amikor is megállunk egy szemet gyönyörködtető helyen. Következik a szokásos 20 perces pihenő...157 km-t nem lehet csak úgy, egyhuzamban levezetni! :)
De mi hálásak vagyunk már a pihenőnek, akkor végre eszünk, és iszunk. Kaja az nincs, viszont legeltetheted a szemed a tájon, ami valljuk be, tényleg gyönyörű. Pálmafákkal körülvett tó, mögötte hegyek, szem és kéztávolságban hihetetlen szép virágok, ha ehető lett volna, biztos megkóstoltuk volna.
 

valami illatos virág
Akkor kávézzunk, az legalább van! :) Bóbiskolva olvasom az utikönyvet, gyorsan próbálom megszervezni, hogy itt mit is fogunk csinálni. Már rutinosan csak oda jegyet vettünk, majd eldöntjük, hogy mikor jövünk vissza. Elméletileg 2 napot szántunk rá (1 éjszakát, de aztán itt 2 éjszaka lett, mert sok a látnivaló, fárasztó is)
Aztán leszálltunk...és minket megrohantak az ott lakók, akik kiadják a szobájukat az ide érkező turistáknak (bevételi forrás), és szinte odapréseltek bennünket a busz oldalához, csak polipkarok nyúlkáltak felénk, kínálva a fényképpel igazolt szobát, hogy központi helyen, a legjobb, legolcsóbb, ezt válaszd...és bennem fölment a pumpa, tudom, hogy nekik ez megélhetés, de engem rettenetesen zavart, hogy megint bent vannak a személyes teremben, tukmálják a portékájukat...és igen tudják, hogy meg is kell vennem valamelyiket, így legyen ez az övé, az enyém, nem az enyém...és csak lökdösődtek, barátnőmék meg rám mutogattak, hogy "she's the boss"! Köszi, így utólag is! :)

 
ahol kávé, rum van, kaja nincs
 
Éreztem, hogy választanom kell, mert addig nem lesz nyugtom, de kit, hogyan? És megtörtént...az egyik nő meglehetősen jól (és hangosan) beszélt angolul. Ő lesz a mi emberünk! Már vitte is a bőröndöt, és csak mondta, mondta a magáét: központi helyen, szoba 3 főre, saját fürdőszobával, kértek reggelit? :)
 

 

szoba kilátással :)
Megérkeztünk egy 2 emeletes "lakótelepi" ház 2. emeletéhez, bemegyünk, ott a nő anyukája, ő a házigazda, ő fog főzni, mert ugye akarunk autentikus vacsorát + 10 CUC-ért? És mi legyen benne? és csak mondja, mondja...megmutatja a szobát: 3 beds, 3 lamps, 1 bathroom, 1 window, 1 door...nem viccelek, alig vártuk, hogy kimenjen a szobából, és mi úgy röhögtünk! (a kb 8 nm helyet úgy mutatta be, mintha nem is tudom melyik előkelő uraság kastélyában lennénk, közben a fürdőszobában a melegvíz csak valami halvány sugárban folyt, az is valami meglehetősen furcsa szerkezetnek köszönhetően ott a zuhanyrózsa környékén, jó hogy az áram agyon nem csapott bennünket)
Volt hűtőnk, benne víz, sör (persze ezt ki kellett fizetni), de nem azzal kellett kezdeni, hogy elmegyünk vizet vadászni, helyette elmentünk lovagolni...úgy 4-5 órát! :)

szoba kilátással...bizony esni fog
 
Leültünk a hölggyel beszélni, hogy akkor mit érdemes itt csinálni, hogyan induljunk neki...Akarunk menni most egy kis túrára, ó csak ide a ház mögé, megnézhetjük a farmot, a gyönyörű tájat, a helyi dohánytermő vidéket. És akarjuk ezt lóháton? Hát hogy a viharbane, gyerünk, gyíííí! :)
Holnap meg majd jön a taxi! értünk, és megyünk a völgybe (valle de Vinales, megnézzük a bogotákat, barlangokat, festett barlangot, cseppkőbarlangot...mint a dagadtmadár, aki szereti a csokit: a tejcsokit, étcsokit, lyukascsokit, csokicsokit...mi meg rájöttünk, hogy annyira nem is szeretjük a barlangot.)
 

a legjobb turistguide
Szóval lovagoljunk, na de mibe, mert eljöttünk egy kisbőrönddel, egyébként sem készültünk mocsárjárós, dagonyaruhával (esős évszak), farmersortok, edzőcipő (ó, azóta sem nyerte vissza gyönyörű sárga színét) fehértop...ahogy illik, indulunk is Hoseluizalemanadrianoiglesias hombrehoz, hogy szerezzünk neki egy jó napot, és este a szivarozós, rumos ivós barátainak elmesélhesse a 3 grácia felkészületlenségét a kubai vidékre! :)
 
 
 
 

Hozeluis...
 

2013. október 27., vasárnap

Kalandra fel...:)



Ettünk...
Pihentünk, ettünk, ittunk, jól mulattunk...buliztunk: Mi mást is csinálhatna az ember a paradicsomban! Akklimatizálótunk, hiszen az első pár nap erre volt szánva...feltöltődtünk energiával, élveztük az all inclusiv minden előnyét. Kár, hogy nem olyanok vagyunk, mint a hörcsögök, akik pofazacskójukban képesek tárolni a mogyorót, diót, s'mi földi jó. Jól jött volna az később, amikor még vagy már nem volt nyitva semmi, minket pedig felkészületlenül ért a szomjúság és éhség. Minket, akik hozzá vagyunk szokva a 0-24 órás nyitvatartáshoz...na itt ilyen nincs.
mulattunk...


 
 
Elindultunk Kubát látni...
...ez mindenben más volt! az összes cuccunkat újfent be kellett pakolni, kicsekkolni, eljutni valahogy a buszmegállóhoz...az idő, hm gatyarohasztó hőség, de mert tudom már, hogy a buszon meg jégverem lesz, így farmeres ruházatban küzdünk a meleg ellen! A lehető legkevesebb mozdulat, de ha meg mindenen röhögünk, akkor az is izzasztó! :)

Moro este
 
Szokásos menetrend szerint megittuk a pinacoládánkat a már ismert helyen...még most is finom, nem lehet megunni...aztán megérkeztünk Havannába! :) Bár határozott elképzelésem volt a szállást illetően, hagytam magam rábeszélni egy kedves fiatalembernek, miszerint nagyszerű szállást tud, gyönyörű kilátással a Maleconra...mi bajunk lehet, hát nézzük.

...ittunk...
 
1 barátnő lent maradt a csomagokkal, másikkal megmásztuk a szűk lépcsőt, hogy felérjünk, no nem a Mount Everestre, hanem....
Úristen, le kellett volna fényképezni, de a döbbenettől és a menekülési ösztöntől még ezt sem tettük. Az a matrac, az a berendezés, igaz a terasz tényleg a Maleconra néz, de ott meg sem egy bútor, semmi, de jobb is. Aztán ha jól belegondolok, akkor azon a szűk lépcsőn barátnőm bazi nagy bőrőndje sem fért volna föl. :) Irány a Calle Cuba, mert ott szálltunk meg...De persze ahol akartam, ott nem volt hely, majd csak 2 nap múlva...mondtuk, hogy azt már nem, nem fogunk a bőröndökkel költözködni, így a "régi" szállásunkra esett a választásunk, csak sajnos itt időközben a nénit szélütés érte, így a reggeliről le kellett mondanunk, ami nagy hiba volt részünkről...de a szobában kényelmesen elfértünk 3-an, nagyon kultúrált fürdőszobánk volt, tisztaság, rend és fegyelem! :)
Meg kell hagyni bőröndből élni nem jó, főleg akkor nem, ha kifogod az esős időt, átnedvesedik mindened, mosnod is kéne, de nem szárad, menned is kéne, de hogy vigyed, vizesen? A többi is vizes lesz, oda a jó illatú ruháknak, a vasalt mindennek...

kedvenc
 
Gyors városnézés a központban, csak hogy a barátosnő is tisztában legyen mi hol van, hogy talál vissza, stb.
Aztán irány a peremkerület...Megtapasztaltuk a trópusi esőt is, jó párszor. De 1-1 helyen remekül elvoltunk a koktéljainkkal, a rákokkal, langusztákkal...és csak bohóckodtunk, röhögtünk, cukkoltuk a másikat. Aztán volt olyan, hogy egész délután aludtunk, mert úgy ömlött az eső.

mulattunk
 
Aztán a bulik, mesések. Soha ilyen jók nem voltak! Annyira hiányoznak!!!!
Amikor végigmentem pl. az Obispón, és rámköszönnek, hogy hogy van a lábad? és én kérdőn nézek vissza, mire a válasz, nem emlékszel rám? Tegnap a bárban én voltam az énekes, és Te mezítláb jöttél be, fáj még a lábad? Mondtam, hogy nem fájt, csak a szakadó esőben inkább a lábam ázzon el, mint a szandim! :) Este nem zenélek, táncolsz majd velem? Mi az hogy! :) Na, ezek nagyon jól estek ám. Vagy amikor az utca másik oldaláról átköszönnek, hogy szia magyar lány!este találkozunk és táncolunk! :)

...még mindig iszunk...
 
Persze itt sem kerek minden, és próbálnak lehúzni, meg minden, amit valahol meg is értek, így most a számítógépem mögött ülve, visszaemlékezve, a nyomorra, a kiszolgáltatottságukra, a leleményességükre, az élni akarásra, a kitörési vágyra...a vágyra, ami nekem valóság, nekik nem az. De ott még is felháborított az, hogy ha délután lebeszéljük, hogy el szeretnénk menni este a Hotel Floridába táncolni (tőlünk 2 párhuzamos utcára, gyalog is kb kényelmesen 8 perc) bicitaxival, csak hogy ne legyünk már esőáztatta verebek, mire odaérünk, kialkudjuk az árat, pontosítom, fixálom, és erre megpróbál dupla díjat kérni...pofátlanság. A kialkudott árat kifizettük, természetesen, aztán szárazlábbal léptük át a hotel kapuját, csak hogy bent a sok tánctól ázzunk el...mennyei volt. A hajam minden este afrosra göndörödött az izzadságtól...
Itt az árban benne van 2 koktél ára, nagyon népszerű a turisták körében, mert ide járnak a helyi nagyon jó táncosok, és most nem részletezem, hogy nekik mi a jó abban, hogy a turistákkal táncolnak, maradjunk annyiban, hogy mindenki jól jár...Sajnos azonban pontban 1:00-kor véget ér a móka, kacagás  a Stand by me bachata versiojával! Akár hányszor hallom itthon, nekem a havannai Florida Hotel jut eszembe erről. (1ébként a bulikban minimális bachata van, viszont azok a ruedák...mesések! )


Persze mindenki fel van pörögve, és mennénk tovább...megyünk is, gyalogszerrel egy kis bárba, ahol mindig élő zene van. Gyakorlatilag itt ugyan azokkal találkozunk, akik a Hotelben is ott ropták a táncot!
Aztán ennek is vége...haza kell menni! Vagy nem! Volt hogy hajnalig beszélgettünk a helyiekkel...kézzel lábbal, rummal rásegítve! és életemben nem ettem olyan finom hamburgert, mint akkor hajnalban. A mérete is óriási volt. Mivel nagyon éhes voltam, így a helyi barátaimmal felkerekedtünk, bementünk a kínai negyedbe vettem nekik egy üveg rumot, így lettem én az Istenkirály! :), ők meg vettek nekem egy kis energiár, hamburgert.
Összefolynak a nappalok, az estékkel, mert hogy nappal sincs ez másként...megyünk, beszélgetünk, beülünk, iszunk, táncolunk...
Ó, Obispo bár...Ha erre jársz, feltétlenül térj be. A zenekarok, és a kaják is finomak!

Obispon egy bárban...a kedvenc helyünk, zenekarunk! :)
 
Aztán persze tovább kellett mennünk, megszerveztük a következő utunkat....irány a természet, irány Vinales! :)Nyihaha...lesz a következő bejegyzésben! :)
 




csak, mert

2013. augusztus 21., szerda

Ez mindenben más volt...



Kezdjük azzal, hogy 3-an mentünk, 3hétre, saját szervezésben.
Aztán ott van a repülőút. Budapest-Zürich-Varadero, vissza Varadero- Cancun!!!-Zürich-Budapest. Az első út, ami Budapestről indult. No és a repülő! :) Edelweiss Air.
Olyan gyorsan történt minden...budapesti becsekkolásunk után egy kis lazító fogyasztásával nem csak a repülő, de az idő is elröppent, Zürichben találtuk magunkat. És már indultunk is tovább Varaderora.
De milyen jó kis géppel! :)
Viszonylag nagy hely, saját szórakoztató monitor, amin rengeteg film, CD, rádió, játék próbálta rövidebbé tenni azt, ami egyébként most is pontosan 11 óra volt, de valahogy mégis elviselhetőbb volt MINDEN!
Rengeteg kaja, sok italkínálás, csoki és egyebek, ez mind, mind az Edelweiss légitársaság ajánlata volt. Kivétel az alkohol. Úgy látszik a merev svájciak nem akarták, hogy merev részeg emberek üljenek a gépen. Mit mondjak, a whisky, amit megittunk Budapesten, az szinte kitartott az egész úton, hiszen folyamatos volt az ellátás a gépen, és a sok egyéb kütyü is lefoglalt bennünket. Barátnők könnyen tanulnak, takarók a táskában landoltak, ez is szép, de még hasznosabb! :) A fém evőeszköz az én táskámba került, de milyen jól tettem, hogy eltettem. Milyen jól is jött az az avokádó pucoláskor a buszutakon! :) 


Aztán 1xcsak ott is voltunk, semmi hiszti. Vagy a Frontin tette elviselhetővé? Sosem fogjuk ezt már megtudni!
Mivel most nem szervezett úton voltunk, vagyis szervezett volt az, de még mennyire, én szerveztem! :) Szóval nem volt transzferünk, de tudtuk a taxi transzfer árait. Így irány a Tortuga! 3 csaj 3 nagy bőrönddel, 3 kis bőrönddel, némi kézitáskával...és ezt hányszor ismételtük meg, alig férve be 1-1 taxiba! De a fix bevételt már a kezükben-zsebükben érző sofőrök igen leleményesnek bizonyultak a bőröndpakolás illetően, no meg a 3 grácia betuszkolásával!
Itt vagyunk a szállodában...és NEM cseréltettem szobát, nem azért mert a Hilton lakosztályát kaptuk meg, hanem mert tudtuk, hogy továbbállunk 5 nap múlva...és aludni nem mindegy? Hűha, megy nekem ez a manana, meg a relax. Ki hitte volna! :)...és kezdetét veszi a nyaralááááás! :D