Földön és testen kívüli élmény...utazás Santiagóba kocsival! :)

Polo Montanezt hallgatni 17 órán keresztül...senkinek sem kívánom. Még akkor sem, ha történetesen Ő egy autentikus kubai énekes, és Te pedig Kubában vagy. De még is, valahogy ez is hozzátartozott a földön és testen kívüli élményhez!

Eldöntöttük, megyünk! Vár bennünket Santiago de Cuba, és a son. Barátnő kubai barátjának jött az az ötlete, hogy menjünk le együtt, kocsival. Hogy ez milyen kalandosra sikeredett!

Mert először is kell egy kocsi...de a hosszú útra való tekintettel legyen légkondis. Ne legyen benzinfaló szörnyeteg, és még sorolhatnám, ami kívánalmaink voltak az autót illetően. Kaptunk is kölcsön egy kisautót egy olyan orvostól, aki részt vett az "orvosokért olajat" programban. Tudni kell, hogy azok az orvosok, akik a  szolgálati idejüket Venezuelában teljesítették hazájuk dicsőségéért (és itt semmi pejoratív megjegyzésnek helye nincs, mert "Kuba humanista elkötelezettségének és komolyan vett internacionalizmusának megdöbbentő bizonyítékai azok az egészségügyi missziók, amelyek keretén belül az 1959-es kubai forradalom óta Kuba orvosi szakembereket küld a tengerentúlra, különösen Latin-Amerikába, Afrikába és újabban Óceániába, valamint orvostanhallgatókat és betegeket fogadnak Kubában képzésre és gyógykezelésre"),  a kubai kormány azzal jutalmazta (jutalmazza) őket, hogy nekik lehet SAJÁT autójuk. Úgy igazából, ahogy nálunk! Szóval egy orvos autóján mentünk Santiagoba.

De az úton szembe találtuk magunkat azzal, hogy a 8-900km megtétele egész más kishazánkban, mint 10000 km-re "nyugatra". Azaz, ha ilyenre vállalkozol tankolj föl nem csak benzinnel, mert a benzinkutak sem azok, amiknek látszanak, azaz ők rá vannak állva vidéken az oldsmobil fenntartására, üzemannyag ellátására. Viszont nincsenek felkészülve az új autók benzinnel való ellátására! :) De innod és enned is kell az úton, és az "autópályán" sincsenek 50-80km-ként frissítő pontok.

Viszont van autópálya...néhol...egyszer csak úgy a semmiből...aztán ahogy jött, úgy múlik is pontosan! :)

Már Havannából sem volt egyszerű kijutni, nem azért mert olyan bonyolult, hanem kezdtünk egy tankolással!  :) aztán havannai-kubai barátunk helyismerete is hagy némi kívánnivalót!

Autópálya: 3x3 sáv, és se előtted, se utánad, se melletted, sehol sem egy autó. Néha egy egy öszvér, vagy ló hajtotta szekér, vagy biciklista, szigorúan veled szemben, aztán néha gyalogos, vagy állatokat autópályán keresztülhajtó ember. De ott vannak a guava lekvárt áruló emberek is az elválasztósávban, a frászt hozva ránk. Hirtelen fékezés, mert rendőrt sejtettünk benne, aztán nem értettem, hogy mik azok a téglák a kezében, amit az arcodba tolva árul!

Az út minőségéről sokat elárul az, hogy sávot csak azon esetekben váltottál, ha

1. már nagyon untad, hogy sehol egy autó, untad a saját sávodat
2. vagy akkora gödör volt, hogy vagy lelassítottál 30-ra, vagy átmentél a másik sávba és száguldoztál tovább.

 Az első pihenőponton még vidámak vagyunk. Ellenőriztük  a papír alapú GPS-ünket, hogy merre is kell menni. Nem a lapozgatós van, az a kockás papírra rajzolt! :) Megisszuk a szokásos Pinacoládánkat, kávénkat, aztán mentünk, mint aki jól végezte dolgát, de a noteszt, benne a "térképpel", meg sok fontos infóval, na az ott maradt a pihi helyen...Vissza...

Persze ekkor már sofőrcsere volt, barátnőm ragadta magához a kormányt, mert elégedetlenkedett kubai barátunk és a kínai autó kapcsolatával. Meg a gödrökkel...és főleg azzal, hogy a CD-s rádiónkhoz DVD lemezeket hozott. Egyetlenegy kivétellel...Polo Montanez 900km-en keresztül! :D

Aztán elfogyott az autópálya...csak úgy...figyelmeztetés nélkül, és lett belőle forgalmas 2x1 sávos gödrös út, nagy, lassú járművekkel, biciklistákkal (a sok biciklit a nagy gazdasági válságban az ezerkilencszázkilencvenes években, amikor enni sem volt pénz Kubában, és már tankolni sem tudtak, meg alkatrészutánpótlás sem volt a roncs autókhoz, hát ekkor a kormány nagy beruházásaként hozatott, vagy kapott Kínából egy csomó kerékpárt. Kenyeret és biciklit a népnek! csak hogy tudjanak munkába járni). 

Mi pedig éhesek lettünk. De hosszan csak mentünk és mentünk, de még mindig nem találtunk olyan helyet, ahová be tudtunk volna ülni, aztán valahol a világvégén, az üveghegyen is túl, az óperenciáról meg már ne is beszéljünk, szóval találtunk egy félmagánkézben lévő éttermet. És olyan de olyan jót ettünk, fogalmunk sem volt mit választottunk a még indigóval gépelt étlapról. Nem is tudom, mikor láttam utoljára indigóval írt dokumentumot! :)

A kocsinknak  volt egy láthatatlan problémája, történetesen az, hogy láthatatlan volt...de ez csak akkor derült ki, amikor a lemenő nap még mindig valahol az úton talált bennünket. És nem úgy van, hogy berohansz a következő benzinkútra, veszel izzót, kicseréled, mész tovább...nem is ez volt a problémája, mint kiderült.

Így a sötétben reflektorral mentünk, nagy örömükre a szembejövő autóknak...sajnos minden szembejövő megbosszulta a reflektort, pedig vagy ezzel, vagy világítás nélkül megyünk...így mentünk az utolsó szakaszon kb 30-50km/h sebességgel.

17óra gyötrelem után éjjel 1kor megérkeztünk Santiagóba...és még nem volt szállásunk.
De minden jó, ha jó a vége, pont egy nagyon jó casa particular előtt álltunk meg!