2015. január 23., péntek

Szegény gazdagok, gazdag szegények, avagy egyszer hopp, máskor kopp

Vidéki kalandjaink során megtapasztaltuk, hogy az időjárás át tudja írni a programot, hogy a szomjúság kreatívvá tesz, hogy ha nincs ott a taxi ahol hagytuk, az nem azt jelenti, hogy meglépett az összes cuccunkkal, csak éhes volt, mint mi is...

Cienfuegos egy bájos kisváros, rendezett, biztos jó tánci helyek is vannak, de hogy mi itt csak fagyiztunk és aludtunk, az is biztos.
Leszállva a buszról éhesen, szomjasan, a már ismerős szituáció fogadott bennünket. "Engem válassz" minden honnan  ez hallatszott. S bár volt címünk, mi még is elfogadtuk a két fiatalember segítségét, akik vittek is az általuk legjobbnak ítélt casa particulárba. Megjegyzem tényleg jó volt, egy komplett lakás. 2 háló,(na jó, ebből az egyik inkább egy átalakított kamra :) ) nappali, konyha, fürdő, terasz. Vizünk, kajánk megint nincs, de ez már kezd megszokottá válni nálunk. Úgy hogy gondoltunk egy merészet, volt konyhánk...hát elkezdtünk vizet forralni, és lehűteni.(spórolásból jeles.) Amíg ezt megismételtük egy párszor, addig szórakoztattam a többieket a tv-ben látott szappanopera szinkronizálásával. (Nem tudok spanyolul :D )Egy gyenge eső után kimentünk sétálni a városba, hogy majd jól megkajálunk valahol. Láttunk is a városban egy helyet, ahol meglehetősen sokan voltak, a helyiek sorban álltak valamiért, bekukucskálva mindenki "rizst" evett. Mi nem akartunk, de aztán, hogy sehol nem találtunk kajáldát, ráfanyalodtunk a "rizsre". Ami csak annak látszott. De ez egy Copelia volt (helyi híres fagylaltozó). Aznap hatalmas választékkal: volt narancs fagyi, meg narancs fagyi, esetleg ehettél narancs fagyit...mindezt szigorúan aranyszegélyű vagy kisvirágos tányérból (ha 5 vagy 7 gombócot kértél, akkor leveses tányérból), szigorúan alumínium kanállal.:) Az élmény mindent megért. 1, 3, 5, 7 gombócos "menüt"  kérhettél...és tele volt a hely. A narancsfagyi nem tartozik a kedvenceim közé, de megismételném az élmény kedvéért. :)
Esti sétánkat követően gondoltuk pihizünk egy kicsit a tánc előtt, de az időjárás mindent megoldott helyettünk. Az eső újfent keresztülhúzta a számításainkat, de ezért most kivételesen mindannyian hálásak voltunk, mert így legalább ezen az úton 1x végre aludtunk 8 órát, éjszaka, ágyban, hogy másnap kipihenve kezdjük meg a bakancslistán szereplő élmény beteljesítését...fürdés egy vízesésben!

Másnap reggel a háziak segítségével talált taxisunk megállt a ház előtt, hogy elvigyen bennünket az El Nicho vízeséshez, majd onnan Trinidadba.
Nem részletezem a pakolást, elég ha annyit mondok, hogy 3 nagy bőrönd, 3 kis bőrönd, 3 nő, némi kézitáskák...
Gyorsan végigjártuk Cienfuegost, ami kimaradt az előző útból és a tegnap esti sétából. Így megcsodálhattuk a Palacio de Vallet, amelyben régen Batista kaszinót rendezett be, ma étteremként működött. Megálltunk megnézni a temetőt, amely ma nemzeti műemlék, benne a híres Csipkerózsika névre keresztelt híres síremlékkel.

Irány a vízesés: nincs busz, meg szervezett program. Ezt saját magadnak kell megoldanod. a Sierra del Escrambay hegység szívében található ez a természetvédelmi terület, amely gazdag hegyvidéki növény és állatvilágával fontos ökológiai értéket képvisel. Úgy hogy ne ijedj meg, ha látsz vízi siklót (kígyót), nem bántanak...állítólag. 
Gyönyörű vidék, jó sok lépcső megmászása után...tadadadammm...fürdünk a hideg vízesésben. Olyan, mint a giccses filmekben. Egy természetes medence, mögötted fülsiketítő zajként zúdul alá a hideg víz.
Igazi bélpoklosként érkeztünk le a parkolóba, ahol a taxisunkat hagytuk...de csak hűlt helyét találtuk. Gondoltunk kiment a fizetett részből, de kint sem találtuk. Kezdtünk idegesek lenni, mivel az összes bőröndünk, cuccunk, értékünk...mindenünk az autóban volt. Mi meg azt sem tudtuk, hogy ki volt. Szerencsére volt arról fotóm, ahogy pakolja be a csomagokat, rendszámmal beazonosíthatóan, kissé megnyugodtunk, akkor ehetünk :D De mit? Pénz sincs nálunk, a világ végén vagyunk kettővel, úgy hogy bolt és étterem sincs a közelben...és egyáltalán? Mi az a platós autó, ahová a helyiek mennek, és kajával jönnek vissza? Hm de jóképű csirkecombok azok! És csak járulnak a nagy autó elé az emberek, és kajával jönnek vissza...pénzt nem látunk forogni, csak a helyieket! Nem volt valami bizalomgerjesztő, mivel nagy alumínium edényekből szedték ki az ételt, papírzsákból valamit. Tisztára, mint valami háborús övezetben egy  katonai járműről...Mi veszteni valónk lehet? Mi éhesek vagyunk, náluk meg van kaja (na jó, némi helyi pénz nálunk is volt). Kérdeztük, hogy vehetünk e mi is kaját...válaszként kaptunk 1-1 tányéron babos rizst, egy teljes sült csirkecombot, 2-3 db habcsókot és egy alumínium "csajkába" ananászszörpöt. (még a szörptől sem lettünk betegek, pedig biztos nem palackozott vízből volt) Fizetnénk...de mondják, hogy nem kell...de mi akarunk...de nincs ára a kajának...nem értjük...ők meg minket...hiszen mi a szegények konyhájáról eszünk. :) Tulajdonképp az életünket mentették meg...odaadtuk a maradék helyi pénzünket, nagy nehezen elvették, de nem értették miért akarunk mi pénzt adni az ingyen kajáért...hát így esett meg, hogy mi bizony a kubai szegények konyhájáról ettünk, de milyen finomat. Mire elköltöttük az ebédünket, addig befutott a taxisunk is, aki szintén csak ebédelni ment el a faluba, és nem meglépett... kicsit paranoiásak vagyunk. :)
Utunk Trinidad felé vitt bennünket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése