2012. szeptember 16., vasárnap

Születésnap a víz alatt

40! Ez olyan vízválasztó egy nő életében. Számot vet az addigi életének, és előre nézve tervezget...vajon hány jó év lehet még előttem?
Minden barátnőm arról számolt be, hogy rettenetesen érzeték magukat a 40. születésnapjukon. Hiába volt meglepetés partijuk, chippandale fiúk, mókás ajándékok, torták, kaja, pia...a végeredmény mégis minden esetben sírás volt. Hát én nem fogom magam rosszul érezni, sőőőőt! Eldöntöttem: vagy a víz alatt, vagy Santiago de Cubában fogom tölteni ezt a jeles napot.
És lőn...
Kiérkezvén Kubába azonnal szervezkedni kezdtem. Tamást megkeresve barátnőt beraktam egy olyan kultúrprogramba, amiben mi is részt vettünk. Santa Clara-Trinidad-Cienfuegos.
Plusz segített nekem a vízalatti születésnap megszervezésében. 1-2 telefon, majd közölte, hogy holnap reggel 8kor legyek a recepción, jönnek értem. Ja, és Alannel vigyázzak. Szereti a csinos magyar nőket! Jajj de vicces. :) De nem fogok ugye egy napot medencében merülni, mert arra nekem nincs időm?! :) De nem ám!
Másnap tényleg jött egy mikrobusz, kíváncsian szálltam föl rá egyedül, kérdeztem, hogy ki Alan. Bólogattak, hogy majd találkozom vele. Mentünk összeszedni a többi szállodából a klienseket.
Búvársuli. Az óceán partján. Medencével, undorító wc-vel. Egyedül voltam, minden újonnan érkezőben Alant véltem felismerni. A csapat készülődött, Alan sehol. Felpróbáltam a békatalpat, búvárruhát. Jééézusom, mint egy dagadt pingvin. Pedig pici vagyok, ezért csak egy gyerekruhát tudtak adni! :)
Aztán egyszer csak a hátam mögött  megszólal magyarul valaki a nevemet mondva. Alan? Igen! Ott állt egy jóképű görög, akarom mondani kubai félisten előttem, és folyékonyan beszélt hozzám... magyarul! "Hm, azt hittem valami öreg csajt küld a Tamás... Jó napunk lesz, ígérem!" és meghúzgálta a copfjaimat.:)
Elindult egy sereg ember, megtörtént a csapatbeosztás. Alan fogta a kezem: Te velem leszel! Nem ellenkeztem. A mi csapatunkban 4 fő volt+ plusz A. 2 profi búvár, egy először merülő, akinek bizony elkelt volna a segítség, de nem kapott. :) Rögtön a mélyvíz.
Matanzas korall zátonyocska. Merülésünk helyszíne. Ez olyan begyaloglós hely, gyönyörű élővilággal, csendes vízzel, szóval ideális hely!
Felöltözés. Te jó isten. Irtó gáz. Jóllakott óvodás, vmi pingvin jelmezben! :)
Alan kézen fogott, és elindultunk a halak birodalmába. Ja, hogy én is az vagyok! :) Jól is éreztem magam. Bár az első merülés most sem sikerült, az adrenalin nem engedett lemerülni...
Aztán már a víz alatt lubickoltam, és Alan csak nevetett, hogy én a víz alatt sem tudom befogni a szám. :) Hát hogy tudnám már, amikor annyi csoda van itt lent, hogy azt muszáj megosztanom akár reduktorral a számban is. 
Első merülésünk véget ért, irány a part. Reszketve másztam ki a szárazföldre, ólmaimat cipelve, el-elesve. Bugdácsolva, Alan nevetésétől kísérve.
Alanről: tökéletes magyar nyelvtudását (nem olyan slendrián módon beszélt tökéletesen, hanem választékosan) annak köszönheti, hogy ő a volt kubai magyar nagykövet fia, aki 8 vagy 12 évet itt élt Magyarországon,, itt járt iskolába. Pffff. ezt a blamázst, hogy nekem pont a kubai magyar nagykövet fia jutott szülinapi ajándéknak...:)
Mi pedig kiélveztük azt a csodát, amit a magyar nyelv ismeretlensége okozott a csapatban. Felfigyeltek,  és nem értettek egy büdös szót sem, ami nekünk igen sok kellemes percet okozott és mosolyt csalt az arcunkra.
Második merülésünk folyamán például halat etettem...banánnal. Nem is tudtam, hogy a halak szeretik a banánt? Azok nem az elefántok, meg a majmok, meg a gyerekeim és az ex? :)
Elcsendesedtem, és figyeltem a víz alatti élővilágot, és rájöttem, vissza akarok jönni....úgyhogy most szervezem a következő merülést. De akkor már nem hagyom ki a Karib-tengeri merülést sem. Most kihagytam, hiába hívott Alan, az idő oly kevés volt, hogy nem tudtam beszorítani többet.de MOST lesz időm...MINDENRE! :)