Szóval nem tudtuk, hogy hol vagyunk...mármint tudtuk, hogy Havannában, de azon belül, hogy hol? És hogy jutunk a Plaza Viejahoz?
Ekkor még azt sem tudtuk, hogy valójában a havannai kínai negyedben van a szállásunk. Sötét volt. Elindultunk gyalogszerrel kiöltözve, magassarkúban a macskaköves, gödrös, poros...mit poros, koszos utcán...a két lökött nő. Mert nekünk menni kell, árkon, bokron, gödrön és azon túl. Bezzeg most tudott a barátnő gyalogolni, mit gyalogolni...100méteren biztos csúcsot "futottunk". De még is csak a sokadik riksásnak igent mondtunk. Annyira kár, hogy nem fényképeztem le...rozzant tricikli, rajta bazi nagy hangszórók...Kértük, hogy vigyen a mítingpontra. Ő csak annyit kért, hogy ha találkozunk valakivel NE SZÓLALJUNK MEG! ??? És csak keringtünk, keringtünk...Úristen, ilyen messze lakunk? Dehogy! A fickó nem nyílegyenesen, hanem a kis utcákat kihasználva szlalomozva vitt valamerre, mert hogy mi nem ülhettünk volna az Ő "taxijára", mert valamilyen engedélyre van szükségük arra, hogy turistákat vigyen az ember fia ott az óperencián túl. És a némasági fogadalomra is azért volt szükség, hogy le ne bukjon. Párszor megkocogtattam a vállát, hogy de biztos, hogy a Plaza Viejahoz viszel? Sí, sí! Halálfélelemmel vegyes jókedvvel utaztunk. Aztán 1xcsak megállt, megkért bennünket, hogy csendben szálljunk le, és menjünk...Hováááá? Pszt! Mi meg mentünk az orrunk után, visszanézve láttuk, hogy izzadt sofőrünket épp izzasztják a csend őrei.És még csak fizetséget sem kapott azért, hogy a kb 10 perces nyílegyenes gyalogutat, kb fél óra alatt tett meg össze vissza kacskaringózva úgy, hogy le sem szállított bennünket a célig...
Én és az energiaital...
Táncos esténk volt. Kubai barátainkkal voltunk. Néhány koktél után asztalt bontottunk, és elmentünk hozzájuk, hogy majd másik buli után nézzünk. Szerettek volna a kedvünkbe járni, így vettek egy csomó sört...de én nem szeretem a sört, gyorsan fordultak és hoztak...ENERGIAITALT!
No most aki ismer az tudja, hogy alig alszom, pörgök ezerrel bármi nemű gyorsító nélkül is, azon kívül nem is szeretem ezeket az agyoncukrozott, néha furcsa fluoreszkáló színű izéket. De olyan kedvesek voltak, és tudom, hogy baromi drága kint ez a cucc, és nekem hoztak 2 dobozzal. Hát megittam. A Túl a sövényben Uzsgyi az egy lajhár, vagy egy belassult csiga volt hozzám képest az tuti!
Hajnali fél 6kor elindultunk haza...taxi egy szál sem...Megérkezvén a kínai negyedes "Hilton" szállásunkra barátosnő a tenyerét felém tartva átadott 1 szem altatót azzal a szöveggel, hogy : légyszi ezt vedd be, ne pörögj itt mellettem, legalább pár órán keresztül legyen nyugtom...ez fél 7kor történt...fél 10kor már a reggelinket ettük. Én felpörögve, Ő meg kávéért könyörögve...
KAKAST A FAZÉKBA
Én állatbarát vagyok, sőt szeretem az állatokat, a kakasokat azonban nem annyira. Ezt a kubait meg kimondottan utáltam! Mert hogy ha normál időben feküdtünk le, akkor is kukorékolt, ha reggel, világosban, akkor is. Gondoltuk, biztos ez egy szimulátor, de nem. Ez egy valóságos, tollakkal díszített jószág volt a szembe házban, az első emeleten! A magyar kakas kukorékol egyet kettőt hajnal ötkor, ekkor a nap felbukkan a látóhatáron, a madarak elkezdenek csiripelni...De ez...rikácsolt reggel, délben este, de legfőképp akkor, amikor mi el akartunk aludni. És vagy csak ez az egy kakas volt egész Havannában, vagy az összes ilyen turista bosszantó, de az biztos, hogy a magyar lányokat, sőt a szombathelyi fiúkat sem hagyta aludni a város különböző szegletében. Minden esetre ha a kezem közé került volna, az biztos, hogy egyenként húzgáltam volna ki a tollait, és finom husilevest csináltam volna belőle...de megúszta. És szeretném még hallani az idegesítő kukorékolását!
MAGYAROK PEDIG MINDENHOL VANNAK
Szokásos koktélunkat ittuk a Havanna Rum múzeumban, hallgattuk a jóféle muzsikát, amit mint általában Kubában minden helyen, élőben hallgathattunk. Sőt táncolhattunk is rá...mivel 1xcsak megállt két srác az asztalunknál, megszólaltak, hogy: Sziasztok, leülhetünk ide hozzátok...persze magyarul! :) Közben eleredt az eső, így ott ragadtunk, táncoltunk, majd együtt elmentünk estebédelni. Itt újabb magyarokkal találkoztunk. Persze nem lett közös további program, hiszen különböző igényeket kellett volna összeegyeztetni, de így is lett egy szép barátság, ami azóta is tart, még ha a távolság nagy is, de hát mire jó a net...no és Kuba! :)
Én, a csillagromboló...avagy hogyan törjük össze a berendezést...majdnem
A Baila en Cubán megismert srácokkal sokat lógtunk ezután. Azt az autentikus városnézést, amit ez a két srác prezentált nekünk...hát egy útikönyv alapján sem jutottunk volna el ide. Háztetőkön, bárokban, és zárásképpen egy nagyon jó kis étteremben is megfordultunk, ahol hódoltunk a tenger adta kincseknek, és langusztát ettünk banáncsipsszel. Nem egy ismert hely volt, de méltán híres a kubaiak körében, hiszen kifelé jövet sorban állás volt. Mi meg a különteremben az elittel együtt kajáltunk. Szóval mielőtt az esti táncos programra mentünk volna a srácok is ruhát szerettek volna váltani az egész napos mászkálás után, így meghívtak az otthonukba. Hosszú autókázás után egy meglepően kultúrált lakótelepen találtuk magunkat, ahol a lépcsőházba érve láttuk, hogy egy igen csinoska ajtó felé közeledünk. És bingó. Barátunk lakása volt mögötte. Belépés előtt figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert egy vérmes fenevad fog az ajtón kilépni, de ekkor én már bent is voltam, nyakamban egy bűbájos dalmatával, aki miatt úgy nekiestem az üvegasztalnak, hogy onnan mindent lesodortam, sajnos az asztalon lévő üveg,vízből kiugró delfin giccset is, ami apró darabokban a padlón végezte. Ekkor kijött a relikvia tulajdonosa is, barátunk anyukája, és megismert engem az európai ciklont. Egy nagyon szép nyaklánccal próbáltam jóvátenni a jóvátehetetlent!
