40! Ez olyan vízválasztó egy nő életében. Számot vet az addigi életének, és előre nézve tervezget...vajon hány jó év lehet még előttem?
Minden barátnőm arról számolt be, hogy rettenetesen érzeték magukat a 40. születésnapjukon. Hiába volt meglepetés partijuk, chippandale fiúk, mókás ajándékok, torták, kaja, pia...a végeredmény mégis minden esetben sírás volt. Hát én nem fogom magam rosszul érezni, sőőőőt! Eldöntöttem: vagy a víz alatt, vagy Santiago de Cubában fogom tölteni ezt a jeles napot.
És lőn...
Kiérkezvén Kubába azonnal szervezkedni kezdtem. Tamást megkeresve barátnőt beraktam egy olyan kultúrprogramba, amiben mi is részt vettünk. Santa Clara-Trinidad-Cienfuegos.
Plusz segített nekem a vízalatti születésnap megszervezésében. 1-2 telefon, majd közölte, hogy holnap reggel 8kor legyek a recepción, jönnek értem. Ja, és Alannel vigyázzak. Szereti a csinos magyar nőket! Jajj de vicces. :) De nem fogok ugye egy napot medencében merülni, mert arra nekem nincs időm?! :) De nem ám!
Másnap tényleg jött egy mikrobusz, kíváncsian szálltam föl rá egyedül, kérdeztem, hogy ki Alan. Bólogattak, hogy majd találkozom vele. Mentünk összeszedni a többi szállodából a klienseket.
Búvársuli. Az óceán partján. Medencével, undorító wc-vel. Egyedül voltam, minden újonnan érkezőben Alant véltem felismerni. A csapat készülődött, Alan sehol. Felpróbáltam a békatalpat, búvárruhát. Jééézusom, mint egy dagadt pingvin. Pedig pici vagyok, ezért csak egy gyerekruhát tudtak adni! :)
Aztán egyszer csak a hátam mögött megszólal magyarul valaki a nevemet mondva. Alan? Igen! Ott állt egy jóképű görög, akarom mondani kubai félisten előttem, és folyékonyan beszélt hozzám... magyarul! "Hm, azt hittem valami öreg csajt küld a Tamás... Jó napunk lesz, ígérem!" és meghúzgálta a copfjaimat.:)
Elindult egy sereg ember, megtörtént a csapatbeosztás. Alan fogta a kezem: Te velem leszel! Nem ellenkeztem. A mi csapatunkban 4 fő volt+ plusz A. 2 profi búvár, egy először merülő, akinek bizony elkelt volna a segítség, de nem kapott. :) Rögtön a mélyvíz.
Matanzas korall zátonyocska. Merülésünk helyszíne. Ez olyan begyaloglós hely, gyönyörű élővilággal, csendes vízzel, szóval ideális hely!
Felöltözés. Te jó isten. Irtó gáz. Jóllakott óvodás, vmi pingvin jelmezben! :)
Alan kézen fogott, és elindultunk a halak birodalmába. Ja, hogy én is az vagyok! :) Jól is éreztem magam. Bár az első merülés most sem sikerült, az adrenalin nem engedett lemerülni...
Aztán már a víz alatt lubickoltam, és Alan csak nevetett, hogy én a víz alatt sem tudom befogni a szám. :) Hát hogy tudnám már, amikor annyi csoda van itt lent, hogy azt muszáj megosztanom akár reduktorral a számban is.
Első merülésünk véget ért, irány a part. Reszketve másztam ki a szárazföldre, ólmaimat cipelve, el-elesve. Bugdácsolva, Alan nevetésétől kísérve.
Alanről: tökéletes magyar nyelvtudását (nem olyan slendrián módon beszélt tökéletesen, hanem választékosan) annak köszönheti, hogy ő a volt kubai magyar nagykövet fia, aki 8 vagy 12 évet itt élt Magyarországon,, itt járt iskolába. Pffff. ezt a blamázst, hogy nekem pont a kubai magyar nagykövet fia jutott szülinapi ajándéknak...:)
Mi pedig kiélveztük azt a csodát, amit a magyar nyelv ismeretlensége okozott a csapatban. Felfigyeltek, és nem értettek egy büdös szót sem, ami nekünk igen sok kellemes percet okozott és mosolyt csalt az arcunkra.
Második merülésünk folyamán például halat etettem...banánnal. Nem is tudtam, hogy a halak szeretik a banánt? Azok nem az elefántok, meg a majmok, meg a gyerekeim és az ex? :)
Elcsendesedtem, és figyeltem a víz alatti élővilágot, és rájöttem, vissza akarok jönni....úgyhogy most szervezem a következő merülést. De akkor már nem hagyom ki a Karib-tengeri merülést sem. Most kihagytam, hiába hívott Alan, az idő oly kevés volt, hogy nem tudtam beszorítani többet.de MOST lesz időm...MINDENRE! :)
